Hamar befutott Ostravába a gyorsvonat, ahol kis túlzással már előre behűtött sörökkel vártak minket. A kétnapos csehországi kirándulásba egy kis bányamúzeumi látogatás is belefért.
Csütörtökön reggel Dorogról vonattal indultunk a kétnapos ostravai kiruccanásunkra. Az esztergomi vasútállomáson átszálltunk a menetrend szerint közlekedő Párkányba tartó autóbuszra. Beletelt néhány percbe mire a határon átértünk, mivel a ragadós száj- és körömfájás miatt a szlovák barátaink már fertőtlenítést végeztek az autóbuszon is. „Időben érkeztünk, van még legalább 25 percünk, ha a buszt a határon már lefertőtlenítették, akkor nekünk is el kell végeznünk ugyanezt magunkon, méghozzá belülről” – mondta az egyik társam, aki mindent megtesz, hogy a vírust ne vigyük magunkkal Csehországba, így közös megegyezéssel a párkányi vasútállomás restijében kezdtük el a külföldi italozásunkat. „Kérünk 7 Fernetet és 7 pohár sört” – hangzott el a rendelés, majd egy-két rövidital kitöltése után a büfés segítséget kért az új palack felbontásához. Mire megkaptuk a söröket K. barátom még mindig a palackkal játszott, mint kiderült „gyerekzáras” volt, így mintegy negyedóra után sikerült mindenféle eszközökkel a kibontása. „Hála az égnek, hogy végre sikerült” – pár perccel indulás előtt ugyanis megnyílt az üveg és mindenki megkapta a magáét.
Megérkezett a MÁV Budapest-Nyugati pályaudvarról induló, Varsóba tartó EuroCity szerelvénye, mivel helyjegyet vásároltunk, megkerestük a kocsinkat és elfoglaltuk a „kabinunkat”. Még el sem indult a vonat, de jó magyar módra mind a heten kipakoltuk az általunk hozott ételeket, italokat az asztalra: előkerültek a szendvicsek, pogácsák, különféle nemzetiségű sörök és persze a hazai szíverősítők is. Néhány perces utazás után egy középkorú hölgy odajött hozzánk és megkérdezte: „Mi végig ilyen hangosak leszünk?” – jött is egyből a válasz az egyik társamtól: „Nem, még hangosabbak”, a kontra pedig a következő volt: „Akkor lehet, hogy mi is ide fogunk ülni” – „Nyugodtan, amíg van étel- és ital jöhetnek”. Nem is telt el sok idő, de megjelent egy felvidéki kalauz, aki lekezelte a jegyeket, majd érdeklődött úticélunkról. „Van Önök között dohányos?” – „Igen” – „Akkor majd szólok, hol lesz idő leszállni egy-egy szál cigarettára”. Ez igazán kedves volt tőle, melyet igénybe is vettünk utazásunk során.
Első hosszabb megálló Pozsonynál volt, ahol közel negyed óránk volt a nyújtózkodásra, ekkor már a csapat egy része elég jól érezte magát, a különböző nemzetiségű utasok pedig felváltva pisszegtek nekünk, hogy legyünk halkabbak. Előkerült az a hölgy is, aki az utazásunk megkezdése előtt odajött hozzánk, kiderült, hogy egy gyülekezet tagja, amivel kapcsoltban hittérítő kiselőadást is tartott „kollégáinknak”, sőt, még le is írt „8 ajándékot” melyhez kettőt még hozzá is írtunk, hogy teljes legyen a kép. – Innék egy kávét, mondtam a kávégépszervizes barátomnak. Mivel ő nem hozott sajnos magával, ezért a mögöttünk lévő étkezőkocsiba fáradtunk át. Öt csésze presszókávét kértünk, amelyért 5.400 forintot fizettünk. – Ez igen, 1.080 forintos áron talán már nem olyan kávét adnak, mint anno, mikor 15 évvel ezelőtt az Erdélybe tartó utasellátóban dohányfüst közepette szürcsöltük a sárgás színű, kávéhoz nem hasonlító meleg italt. És igen, itt most tényleg finom volt a kávé, de talán ennyi pénzért el is várja az ember.
Az ötórás út a jó hangulat közepette pillanatok alatt elszalad, főleg úgy, hogy a vonat a legtöbb helyen 150-170 kilométer/órás sebességgel közlekedett. Leszálltunk az ostravai pályaudvaron, majd elcsíptünk egy trolit, hogy a szállásunkra igyekezzünk. A buszon található kioszkoknál jegyet is lehetett venni, mivel a többiek úgy gondolták, nem kell 7 darab jegy 3 megálló miatt, ezért, mint utólag kiderült, bankkártyával csak egy darab került megvásárlásra, így 32 cseh koronából meg is volt a pár perces út.
Miután a szállásunkat elfoglaltuk, a hotel bejáratával szemben egy italkimérőt fedeztünk fel, ahol a következő tábla lógott: Hobbit, Tolkiens Pub. Ez pont jó lesz nekünk, gondoltuk, majd az 52 koronás sörből csapoltattunk pár korsóval. Itt egy retro cigaretta automatát is felfedeztem, majd miután megittuk italunkat, megkezdtük városfelfedező utunkat. Mindenhol templomokba botlottunk, mintha csak Esztergomban lettünk volna. Szerettünk volna egy finomat vacsorázni, ezért több helyet is megnéztünk, habár a legtöbb helyen csak sört ittunk. Az egyiknél nagyon kedvesek voltak, szinte behúztak a pincérek a vendéglátó egységbe. Gyönyörűen megterített asztal vár minket, azaz csak várt volna, de láttuk ez nem nekünk való hely, mikor észrevettem, hogy egy kacsa combot 550 koronáért adnak. Szépen elköszöntünk és tovább keresgéltünk a városban.
A Google Térkép ajánlott egy kiváló értékeléssel rendelkező, megfizethető helyet, így azt céloztuk meg. A hely tele volt, de azért a pincérhez odamentem és jeleztem, hogy heten szeretnénk vacsorázni. Mosolygott, közben pedig a hátsó helyiségbe vezetett minket, ahol egy nyolcszemélyes asztal várt minket. Meg is érkeztek a csapolt Ostravar sörök és az étlapok. Mivel cseh specialitást szerettünk volna enni, ezért mindjárt kinéztük a Zebrát. „Nem, ez nem a miniszterelnök zebrája, ez egy cseh specialitás, sertésborda” – mondta egy felkészült társam, ugyanis ekkor pont ez került reflektorfénybe a magyar sajtóban és mindenki Orbán Viktor zebráján „csámcsogott”.
Az étterem kapacitása is véges és mint, kiderült, későn is érkeztünk, ezért már csak négy adag zebra volt. De feltaláltuk magunkat és rendeltünk hozzá még két cseh csülköt, plusz két nagy salátatálat, továbbá a korsók újratöltését is kértük. Az ételek frissen készültek, ezért sokat is kellett várnunk, de nagyon finom volt, amit a szakácsnak meg is köszöntünk, aki pont kijött éppen a konyhából. Habár a sör mindenhol 52-65 korona között mozgott (850-1050 Ft), az étel elég olcsónak bizonyult, hiszen mind a heten jól laktunk, ami csak 2.011 koronába fájt.
Beütött a „kajakóma” el is indultunk a szállásunkra, közben beugrottunk még egy trafikba, ahol 158 koronáért vásároltam egy doboz Davidoffot, ami azért akkor jóval drágább volt, mint nálunk. Miután megérkeztünk a szállásra, megbeszéltük, hogy egy félórás pihenő után átnézünk még a szemben lévő Hobbit kocsmába. A társaság egy része – aki bírta még szusszal – eljött és pár pohár sört még magunkhoz vettünk a takarodó előtt. Ezután a szobámban rácsatlakoztam laptopon a wifire, majd két streaming oldal domain címét is beütöttem. A SkyShowtime és a MAX is csehül jött be, így kicsit megijedtem, hogy nem látok majd magyar tartalmat, de a belépés után azonosított a rendszer és a szokásos magyar kínálatot mutatta. Kiválasztottam egy műsort, melyre sikeresen el is aludtam.
Reggel egy forró tea és forró fürdő után a hotel étkezőjébe siettünk, ahol svédasztalos büféreggeli várt minket. Mivel napközben nem akartunk az étellel bajlódni, ezért mindenki degeszre ette magát, majd egy félórás pihenő után a hatalmas méretű polgármesteri hivatal épülete előtti téren lyukadtunk ki, ahonnan a helyi bányászmúzeumba szerettünk volna eljutni. Bliccelni már nem akartunk, közösségi közlekedéssel meg több átszállás lett volna, ezért hívtunk két Ubert, akik pár perc alatt ott is voltak és szinte fillérekért vittek el, a jópár kilométerre lévő úticélunkra.
A bányászmúzeumnak helyet adó szabadidőparkban (Landek park) körbe néztünk, majd befizettük a jegyünket a múzeumba. Egy idős bácsi jött idegenvezetőként, aki a következővel nyitott: „Nem tudok magyarul!”. Fel is nevettünk, mert a helyiektől eddig nem hallottunk magyar szavakat.
A múzeum a bányamentősökre, illetve a bányamentéssel kapcsolatos feladatokra fókuszál, több helyiséget is végig jártunk, közben elgondolkodtunk, milyen jó lenne, ha Dorogon is rendes bányamúzeum lenne, nem csak néhány makettből álló kiállítótér. Itt megjegyezném, hogy a dorogin kívül eddig csak olyan bányamúzeumokban jártam, amelyek igazán gazdag értékekkel bírnak, mint például a csolnoki, vagy a nagyon komoly alagút rendszerrel rendelkező selmecbányai.
A kulturális program után újból Ubert hívtunk, most viszont már a vasútállomáshoz kértük a fuvart. Volt még időnk pár sört meginni, illetve egy közértben vásárolni, mielőtt a pályaudvarra megérkezünk. Sőt, a helyi TDM ponton (Info Ostrava) még ajándéktárgyakat is vásárolhattunk, mint például a megszokott hűtőmágnes, vagy golyóstoll. Visszaúton már mindenki csendesebb volt, köszönhető annak, hogy fáradtak voltunk, így a többi utas is nyugodtan utazhatott. Pozsonyi cigarettaszünetnél volt még egy kellemes élményem. Egy magas, vöröshajú nő a barátnőivel leszállt a vonatról, maguk után húzva az utazótáskáikat. Elkaptuk egymás pillantását, elmosolyodott, én köszöntem neki, majd miközben siettek egy másik vonathoz, megkérdezte: „How are you?”. Ha csak egy rövid kis beszélgetés erejéig, de ismét kamasznak éreztem magam, hatása alá kerültem. Az utazás habár rövid volt, de mindenképpen megérte.
Lehoczki Dávid