Ha szűkösen is, de egy óra alatt oda vissza megjárhatjuk a Sárisápi-kősziklát (avagy Kőszikla-hegyet), igaz ennél azért érdemes több időt szánni a Gerecse egyik kevésbé ismert csúcsára. A Gyűrűk urára emlékeztető erdei hangulat, a pazar kilátás és a csend tökéletes alkalmat kínál egy kis elvonulásra.
Úgy 2003 környékén egy októberi, borongós napon jártam először a Sárisápi-kősziklán. Az akkori kiránduláshoz fűződő emlékeim bizony ennyi év távlatából igencsak megkoptak. Mindössze annyit tudnék felidézni, hogy gyalog indultunk el a faluból, keresztbe átvágtunk a szántóföldeket, majd átkeltünk a régi függőhídon az Únyi-patak felett. Pár perccel később elértünk a „három ághoz”, ahol a bővízűbb Bajna-Epöli-vízfolyás beletorkollik a csekélyebb vízhozamú Únyi-patakba. (Tudtátok, hogy itt van egy kis zúgó, ahol régen törpeharcsákat is lehetett fogni?) Aztán egy újabb gyaloghídon haladtunk át, onnan pedig a kijárt földutakon mentünk tovább a hegy felé.
Majd húsz évvel később időhiány végett kénytelen voltam rövidíteni, így a kaolinbányához vezető út mentén parkoltam le. A napos, gyengén szeles idő adta magát egy rövidebb etapra, bár kalkuláltam azzal, hogy a hegytetőn bizony erősebb légmozgás lesz. A szántók között kanyargó kis földúton még kisebb befagyott pocsolyák is voltak – ami jól jelezte, hogy az éjszaka azért 0 Celsius-fok alá is beköszönt a hőmérséklet – de a talaj felső része már többnyire kiengedett, néhol saras volt.
A Bajna-Epöli-vízfolyás most kellően bővízű volt, szemben a 2022 nyarán tapasztaltakkal, mikor a kánikulában szelíd csermellyé cseperedett. Az erdő szélénél útelágazódáshoz érkezünk, ahonnan legalább két úton is feljuthatunk a csúcsra, de a legegyszerűbb, ha egyenesen haladunk tovább. A terep lassan, fokozatosan emelkedett, az utunk egy kis, kanyargós völgyben vezetett végig. Itt jutott eszembe a Gyűrűk Urának azon jelenete, melyben Trufa és Pipin meglátják a gombákat és azon versenyeznek, hogy ki éri el őket hamarabb. Hirtelen mintha fülsiketítő visítást hallottam volna, de aztán rájöttem: túl élénk a fantáziám. Sem kalaposok, sem gyűrűlidércek nem voltak rajtunk kívül az erdőben, csak a madarak csicsergése zavarta meg a beszélgetésünket. Nem kellett tartanunk attól, hogy a nazgulok elfognak és Szarumán kezére játszanak minket.
Több kidőlt fa törzse is belógott az útra, de érdemben nem akadályozta az előrehaladást, nem kellett akrobatikus mutatványokat bemutatni ahhoz, hogy kijöjjünk a völgyből. Senki se számítson olyan, szinte áthatolhatatlan közegre, mint ami a Salabasina-árokra jellemző, itt maximum 1-2 fa alatt kell átbújni.
Az erdőből kiérve már látszódott a csúcs, ahová egy kis kaptatón juthattunk fel. Mészkő és fenyők borított mindent. A távolban feltűnt a Pilis vonulata, de a Gerecse ismertebb csúcsaiban is gyönyörködhettünk. A parkolónál nem fújt a szél, arra viszont számítottam, hogy a Sárisápi-kőszikla tetején azért erősebb lehet a légmozgás. Az egyik kis sziklán egy botra kötött lila szalag lengedezett a szélben, melyről a filmekből ismert nepáli hegyi terep jutott eszembe.
Fél órás pihenőnk közben egy szarvasrudli is feltűnt a távolban, igaz annyira messze voltak, hogy esély sem lett volna közelebbről megörökíteni őket. Nyáron jó lehet a Sárisápi-kőszikláról kémlelni a hullócsillagokat!