A Magas-Tátra igencsak vonzó célpont, nemcsak a már sokat próbált túrázók számára, hanem a kirándulás szerelmeseinek is. Jó magam és barátaim is abból a célból vágtunk neki a Tátra egyik legszebb és viszonylag könnyen teljesíthető túrájának, hogy gyönyörködhessünk a természet adta, pazar kilátásban.
Utunk a Csorba-tótól vette kezdetét, amely méltán nevezhető a Tátra egyik ékkövének. Ugyanis síparadicsom is található itt és az ezzel járó négycsillagos szállodák is. Az útvonalunk első állomása tehát a Csorba-tó volt, ahova érdemes időben elindulni, mert a parkolók igencsak hamar meg tudnak telni. Egy gyors reggeli, átöltözés és a bakancs felhúzása után már készen is álltunk a kalandra.
A Magas-Tátra hegyvonulatainak lenyűgöző látványa és a gigantikus síugrósánc is jelezte, jó helyen vagyunk. Személyesen is meggyőződtünk a hetekkel előre lebeszélt útvonalról a kihelyezett, hatalmas térkép segítségével. Utunk a sárga útvonalon vezet, amely mentén a két völgyöt összekötő hágón keresztül haladunk, érintünk megannyi tengerszemet, patakot és nem mellesleg a Magas-Tátra legszebb vízesését a Fátyol-vízesést (Vodopád skok).
A túra első kilométereit egy nagyon kellemes erdőn keresztül tettük meg, ahol még a gyors folyású patakot is alaposabban szemügyre vehettük. Az erdőn keresztül vezető út igencsak könnyű terep, emiatt rengeteg család és idősebb párok is célpontul választották. Mondhatni itt eléggé nagy tömeg alakult ki és a tempó is lassabb volt, mint amit mi előre beterveztünk.
Amint kiértünk az erdőből, a Malompataki-völgyet (Mlynická dolina) elérve a szemünk elé tárultak a hegyvonulatok és láttuk magunk előtt a kaptatót. Itt még mindig rengetegen voltak, ugyanis a túrázók legtöbbje a Fátyol-vízesésig tervezett csak elzarándokolni. A vízesésnél mi is elidőztünk egy kicsit, elkészültek a kötelező képek és még némi energiát is pótoltunk. Itt érdemes egy nagyobb pihenőt beiktatni, ugyanis a túra nehezebb és jóval megterhelőbb része csak most jön.
A vízesés mellett vezetett utunk, ahol láncok segítségével kapaszkodtunk fel. Amint feljebb sikerült jutnunk megpillantottunk egy csodaszép tengerszemet (Pleso nad skokom), amit követett még egy (Nižné Kozie pleso). A terep ezidáig kellemes volt, mostantól azonban nem kímél minket a természet, robusztusabb sziklákon lépdelve jutunk csak előrébb. A táj itt valami elképesztő és megint csak belebotlottunk kettő újabb tengerszembe. A Szentiványi-tó (Capie pleso) és kisebb testvére az Okrúhle pleso.
Itt már vészesen közeledtünk túránk legmagasabb pontjához, a 2300 méteren jegyzett Lorenz hágóhoz (Bystrá lávka). Lábunk alól a talaj sokszor kimozdult, sok helyen elporladt, törmelékes kövek sem könnyítették a felkapaszkodásunkat a hágóhoz. Nagy nehezen feljutottunk, viszont pechünkre egy hatalmas felhő végig követte az utunkat, így kilátás híján megkezdtük a leereszkedésünket. Újfent láncok segítették mászásunkat.
Átérve a hegy másik oldalára megint csak egy tengerszemmel (Vyšné Wahlenbergovo pleso) néztünk farkasszemet. Lefele vezető utunk eléggé kellemetlen volt, ugyanis egy kisebb köd szállt le, így a sárga jeleket keresve sem találva botorkáltunk a jónak hitt irányba. Szerencsére épségben lejutottunk, azonban itt még több kilométer várt ránk, hogy visszajussunk a kiindulási pontunkhoz.
Következő nagy állomásunk a túránk második völgye a Furkota völgy (Furkotská dolina) volt. Annak tudatában, hogy a túra nagy részét már megtettük, úgy gondoltuk, hogy az igazán különleges látnivalókat már a hátunk mögött tudhatjuk, azonban olyan történt, amire egyikünk sem számított. Apró pontokat pillantottunk meg a távolban… Hobbi fotós lévén én és az egyik barátom a túrát végig a nyakunkban lógó kamerával teljesítettük, egymásra nézve egyből tudtuk, hogy hatalmas szerencsénk van, azok ott zergék!
Mondhatni a kelleténél több időt is eltöltöttünk itt, de a zergék csoportja fittyet sem hányva ránk 50-60 méterre legelésztek tőlünk. Díjnyertes képek készültek, gondoltuk mi, azonban két zerge jóval merészebb volt, mint társaik. Egészen közelre merészkedve, öt méterre megközelítettek minket. Mondani sem kell, hatalmas szerencsénk volt és méltó lezárása ennek a túrának.
A túra utolsó kilométerei eseménytelenül, monoton lefelé haladva telt el, ami betudható a fáradtságnak és a vágynak, arra, hogy végre főtt ételhez juthassunk és leguríthassunk pár korsó sört, nem mellesleg a puha ágy képzete is ott járt már a fejünkben. Már az esti órákban jártunk, amikor visszaérkeztünk a Csorba-tóhoz.
Összességében hatalmas élmény volt végig járni a Tátra egyik legszebb panorámatúráját, rengeteget tapasztaltunk és megannyi élménnyel térhettünk haza. Mindenkinek ajánljuk ezen túra teljesítését.
Kiss István
